Az ember gyerekként sokmindenrõl álmodik: Ha felnõ ûrhajós, híres autóversenyzõ, énekesnõ, karatebajnok stb. szeretne lenni.
Vagy esetleg szépséges hercegnõ, aki hozzámegy álmai hercegéhez. Aztán telnek-múlnak az évek és egy nap azon vesszük észre magunkat, hogy két munkahelyünk van, egész nap rohanunk és arra sincs idõnk (se pénzünk), hogy olykor a hajunkat levágassuk. Nos, igen, ez történik Kyoko Mogamival is. Két meló, egy canga, egy lakótárs. Az utóbbi viszont valóban egy herceg. 
Bizony, Kyoko Mogami 14 évesen elhagyta otthonát, hogy Tokióba szökjön egy fiúval, akinek nagy álmai voltak. 1 éve éli a dolgozó nõk kemény életét, mos, fõz, takarít és aggódik. Fuwa Shoért. Mindent felad, hogy a fiúból ünnepelt énekes lehessen. Sho karrierje felfelé ível, minden 7. japán lány az õ poszterével tapétázza ki szobáját.
Aztán egy szép napon véletlenül épp Kyoko füle hallatára röhögve vallja be, 80-as mellbõségû menedzserének, hogy csakis azért hozott magával egy vidéki libát Tokióba, hogy eltartsa õt, míg ezalatt õ, a zseniális Idol betörhet a zeneiparba.
Egy ilyen vallomás után mire számíthatunk?
A csalódott Kyoko elõlép a sötétbõl, de nem. Nem rendez jelenetet, inkább sátáni kacajban tör ki. Bizony, az eddig ártatlan, hûséges, csupa kedvesség és gondoskodás Kyoko boszút esküszik. Elhatározása akkor is szilárd marad, mikor kidobják a Sho-t szponzoráló stúdióból és a srác közli vele: "Ha tényleg vissza akarsz vágni, legalább olyan sikeresnek kell lenned, mint én, hogy egyáltalán a közelembe kerülj!"
Kyoko tehát a bosszúvágytól és a gyûlölettõl új erõre kapva összes pénzét fodrászra és ruhára költi, beköltözik egy parányi szobába a munkahelyén, majd nyakába veszi a várost, esélyt keresve a karrierre.
De milyen esélyei lehetnek egy lánynak, aki nem járt középiskolába és akinek ezidáig csak a vendéglátásban voltak tapasztalatai?
Az anime Yoshiki Nakamura (sensei) mangája alapján készül, aminek személy szerintmániákusa vagyok. A sztori eddig a 129. fejezetnél tart.
És hogy mit várhat az, aki nekifut ennek a történetnek?
Egy különös hõsnõ kalandjai a showbiznisz világában: lökött karakterek, beteg SD-fejek, feszült pillanatok, durva fordulatok, tonnányi röhögés és fájó rekeszizmok.
Azt hiszem, bátran mondhatjuk, hogy a rajzstílus hû maradt, és nem torzult a mangáéhoz képest.Az OP-t és az ED-t is nagyon jól eltalálták, szerencsére a színvilág sem monoton, úgyhogy én nagyon elégedett vagyok. 
