A történet 75 évvel az első sorozat után játszódik. Az Acél Angyalok második generációja jön el a földre, mégpedig nem is akármilyen módon!
Főszereplőnk Nako, aki az első széria főszereplőjének, Nakahitonak a dédunokája. Most megy középiskolába, de elég szerény és ügyetlen kislány, csellón viszont jól játszik. Édesanyjával egy szentély felett őrködnek, de a kis Nako nem is tudja, mit rejtenek a templom alatti katakombák.
Egy szerencsétlenül induló nap végén édesanyja megkéri, hogy hozzon fel néhány dolgot a pincéből, de mivel Nako elég félénk, egyedül nem mer lemenni, ezért vele tart szomszédja, a főiskolás Uu-chan is, aki felettébb cinikusan viselkedik gyerekkori barátnőjével. Folyton ugratja, és nem igazán tiszteli.
Amit odalent találnak, az mindkettőjük várakozásait felülmúlja, és merőben befolyásolja Nako elkövetkezendő életét: Egy szobor veszi őket üldözőbe, amely végül megszólítja a szemüveges főszereplőnket, és rábízza Kurumi 2-t. Kurumi rázuhan a lányra és az ajkuk összeér. Ezzel a bűvös csókkal válik Nako Kurumi új mesterévé. Ez természetesen borsot tör a büszke Uu-chan orra alá, és barátságuk is átalakul Kurumi jelenlétében. Kiderül, mit is érez Uu-chan valójában, és hogy gazdag édesapja mi mindenre képes azért, hogy egyetlen lányát ne lássa szomorkodni.
Nem csak Kurumit lelték meg odalent, hanem egy hűséges kis állatot is, amely azonban nem csak egy egyszerű kutya, hanem sokkal több annál.
Rengeteg ügyetlenkedés és izgalmas kaland vár még rájuk, lényegében hasonlóképpen, mint az első évadban, csak itt most lány főszereplőnk van. A sorozat nem túl komoly, inkább elviccelődős, aranyos családias komédiaként lehet definiálni. Könnyed szórakozás az unalmas délutánokra.
A sorozatban fanservice elemeket is felfedezhetünk, ezért a dedós történet mellett szerintem megérdemel egy 12-es karikát.
Az epizódok elég rövidek, 12-15 percesek, ezért könnyen emészthetőek.
A rajzolás az évjáratnak megfelelő, tipikusan hozza a hatalmas boci szemeket és a furcsa frizurákat. A női alakok kissé kidolgozatlanok (főleg a deszkaszerű lábakra gondolok), de mégis szépek, és ártatlanok.
Az opening zenéje mézes-mázas, pörgős és aranyos, igazán ráhangol minket az anime világára. DDR számnak sem utolsó 
Az ending lassabb, szintén érzelgős nóta.
Véleményem szerint összességében egyszer nézhető darab, különösebb erőfeszítést nem kell tennünk, hogy követni tudjuk a történet folyamát. Mégis bátran hagyhatjuk, hogy elbűvöljenek minket a hatalmas, csillogó boci szemek, a rakoncátlanul szaladgáló színes fürtök, fellebbenő szoknyácskák, kivillanó bugyik, és ingen keresztül is plasztikusan kirajzolódó keblek.
Kapcsolódó animék
A sorozat az Anime Complex Night program része, amelynek keretében 2001-ben a WOWOW, majd 2002-ben a KIDS STATION nevű televíziós csatornákon összesen 4 sorozatot vetítettek le, mégpedig a következőket:
- Hanaukyo Maid-tai (TV)
- Rizelmine (TV)
- Steel Angel Kurumi 2 (TV)
- Steel Angel Kurumi Pure (live action)
Ezeken a sorozatokon kívül természetesen még egy lapon említendő az animével a 24 részes első évad és a 3 részes OVA is:
- Steel Angel Kurumi (TV)
- Steel Angel Kurumi Zero (OVA)
|