Egy erdővel körülvett városba, Jougába új lakók érkeznek. A három tagú család feje, Masaaki Kuzumi, aki fantasy regényeket ír, melyeknek alapja az okkultizmus, fiával, Hiroshival, és kerekesszékes lányával Manával érkezett a városba.
Masaaki új regényéhez keres, és talál is témát. Jougában védőszentként tisztelik a farkasokat, amik a legenda szerint a várost körülvevő erdőkben élnek. Ehhez kapcsolódóan sok horrorisztikus történet kelt lábra az idők folyamán, de valóságalapját egyiknek sem tudták bizonyítani. Mi más is kellene egy okkult tudományokkal foglalkozó regényírónak?
A város tele van hassakuval, ami egy narancshoz hasonló gyümölcs. Ez a fő exportcikk errefelé. Sajnos az idei termés nem hozza a várt reményeket, ezért a városlakók egyre nyugtalanabbak. Az új családot nem látják szívesen, de ez inkább csak az óvárosi lakókra érvényes. A település két jól elhatárolható részből, az óvárosból és az újvárosból áll. Az óváros telis-tele van régi utcákkal, a fejlődésnek semmi nyoma. Az újváros viszont virágzik, egyre gazdagabbá válik, és az emberek is befogadóbbak.
Hiroshi is könnyedén beilleszkedik, sőt ő lesz az iskola sztárja. Első napján rögtön új szomszédjába, Isuzu-chanba botlik, akit ezentúl le sem lehet róla vakarni. A lány állítólag beleszeret, és kikiáltja barátjának, csak ezt Hiro nem gondolja így egyenlőre.
Minden megy a megszokott menete szerint, míg egy napon Hiro egyik osztálytársa egyik napról a másikra elköltözik. Viszont az igazság, amiről látszólag csak kevesen tudnak, de lehet, hogy mindenki tudja...?
Szóval valójában a fiú aznap éjjel kinn jár a városban, és egy csapat köpenyes egyén üldözi, majd egy maszkos lány hatalmas kaszával megöli őt, mivel ő egy „bukott farkas”.
Az éjjeli gyilkosságok szaporodnak, de senki nem vesz tudomást róla. Egy szabály van csupán: Napnyugta után ne menj ki, mert elvisznek a farkasok. Ez lehetne egy gyerekriogatás is, mégis mindenki betartja. ..
Mi állhat a különös eltűnések/gyilkosságok mögött? Hogyan függ ez össze a farkasokkal, és a hassakuval?
Talán annak a különös lánynak az iskolában, Kushinada Nemurunak köze lehet a dologhoz? Akármi történik, amikor ő belép az osztályterembe, mindenki elhallgat, és megijed. Mintha ő lenne a „falkavezér”...
Ha misztikumról van szó, akkor nagyon jó a történet. Valóban leülteti a nézőt a képernyő elé. A karakterdesign nagyon szép lett, bár én sokallom a 3D-s effekteket még akkor is, mikor egy autó kanyarodik. Mindenhol ott vannak. A zene is teljesen találó. A hangulatot tökéletesen visszaadja.
Mindössze 12 rész, de aki szereti a misztikumot, az nem fog csalódni.
A történet visual novel alapján készült, mely Ryuukishi07 munkája, a designért pedig a Peach-Pit felel, szóval panaszra nem lehet okunk.