|
Végy egy infantilis kislányt, aki egy napraforgóillatú szamurájt kutat lázasan. Tegyél mellé két harcost: az egyik legyen egy capoeirás mozdulatokat használó bunkó, míg a másik a szöges ellentéte, ahogy az ilyen mesékben lenni szokott. Aláfestõ zenének nyomass hip-hopot, a helyszín pedig legyen az Edo-korabeli Japán. Megvan? Jó, akkor a mixedet dobhatod is ki, mert már valaki elsütötte elõtted. Ki az, aki ilyen galád cselekedetet hajtott végre? Hát nem más, mint Watanabe Schinichiro (Vatanabe Sinicsiró), akinek többek közt a világ legjobb (ha!) anime sorozatát, a Cowboy Bebop-ot köszönhetjük (de az õ munkája az Animátrixos Detektívtörténet is).
Aki az õ stílusát ismeri, az tudja: itt szó sem lehet semmiféle átlagos alkotásról! Ha hasonlítani kéne valamihez, tán a Füri Kürit mondanám, de a Samurai Champloonak van még azért egy kis realitása...
A sztori
Egy kisvárosban dolgozik felszolgálóként az árva Fuu, amíg össze nem akad (pontosabban: le nem rombolják a fogadót) két szamurájjal, Mugen-nel és Jin-nel, akik elõször tesõröknek vágják rövidre az életútjukat, majd egymás kiírtásáról kezdenek gondoskodni. Mielõtt újabb gyilkosság történne, a két fiatalt börtönbe zárják, hogy másnap kivégezhessék õket. De jön a megmentõsereg Fuu képében, aki egy ígérettel láncolja magához a harcosokat: segítsenek megkeresni a Napraforgó Szamurájt. Hogy ki õ, nem lenne illedelmes elmondani: majd kiderül a történet folyamán. És ha már a a folytatásról beszélünk: a Cowboy Bebop-hoz hasonlóan az S.C. is külön kis történeteket mutat be epizódonként, amit csak néha tör folytatás (pl az utolsó két résznél). Ez eddig elég lagymatagul hangzik, nem? Mi adja akkor a lényegét az animének? Hát a nagybetûs KÖRNYEZET! Kis csapatunk nagy útja során evõversenyekbe, graffitisekbe, zacis bérbeadásokba, beatboxosokba, meleg hollandokba, és egyéb õrültségekbe/õrültekbe ütköznek, hogy nehogy elunja magát a nézõ (Fuu szokása, hogy amikor ételhez jut, telezabálja magát, így felszed magára vagy 20 kilót, ami rendesen meg is látszik rajta. Mugennek állandóan a jár a szája, nem kerüli a veszélyes helyzeteket; Jin pedig megfontolt bölcsként próbálja szemlélni a körülötte zajló eseményeket). Persze unalomról szó se lehet, a Samurai Champloo a 2004-es termés egyik legkiválóbb mûalkotása. Bátran tessék kóstolgatni: az íze telt, a színe vidám!
A megvalósítás:
ha egy stúdió ekkora marhaságot (pozitív marhaság, instálom) hoz össze, akkor a rajzstílusban se fogunk csalódni: elsõosztályú, színes, szagos. Nem érdemes az egekig magasztalni, de a karakterdesigntól kezdve a helyszínekig bezárólag minden klappol, el vannak találva a dolgok (elméletileg hasonlítania kéne a Kill Billben látott anime részekhez, de én tudtam párhuzamot vonni köztük). A zene hip-hop, sokszor tradícionális japán muzsikákkal kiegészítve. Érdekes, egyedi? Az, fõleg az intro, ami a Cowboy Bebop "Tank!"-jához hasonlóan azonnal megragad az ember fülében, így a theme song dúdolgatása/éneklése elkerülhetetlen, fõleg a buszon, kora reggel. Nem fognak hülyének nézni, nyugi. Max egy picit 
|
