Sakurano Tazusa csak a 10 millió dolláros lányként ismert a mûkorcsolyázás történetében. Japánban õ az egyik legjobb, bár a mostani kihívás nem mindennapi számára.
A tét: kijutni a 2005-ös torinói olimpiára.
Ehhez: javítania kell magán, méghozzá nem is kicsit, nemcsak a gyakorlati dolgokban, de modorán is, mivel elég elkényeztetett, és "ami a szívén, az a száján" stílusú lány. Modora miatt a sajtó sem kedveli, így könnyû egy-egy negatív kritikát írniuk róla.
A történetbe a montreáli nõi mûkorcsolya-olimpián kapcsolódhatunk be, éppen Tazusa rövid programjánál. Minden tökéletesen megy, míg Tazusa az elsõ Tripla Lutz-nál akkorát nem esik, hogy elájul. Ezzel egyidõben szintén Kanadában egy mûrepülõs fiú lezuhan és meghal.
Valamilyen érthetetlen oknál fogva nem a mennybe kerül, hanem Tazusa testébe.
Innentõl lesz csak érdekes a történet, ugyanis, mikor a fiú (Peet Pamps) bemutatkozik Tazusa-nak, a lány csak értetlenül áll a dolog elõtt, és megpróbálja mindenféle fura módszerrel kiûzni magából a szellemet.
Persze ez nem megy ilyen egyszerûen, ezért 100 napon át kénytelen megosztani saját testét és betolakodóval, aki mellesleg mindent lát és érez, amit Tazusa is, szóval aki lány, az beleélheti magát Tazusa helyzetébe, ami így nem túl rózsás, aki pedig srác, próbálkozzon csak nyugodtan Peet helyzetével. Gondolom, az már jobban tetszik...
Egyre jobban és jobban megismerik egymást. Ki tudja?! Talán igazi társak is lehetnek?
Mivel próbálja Tazusa kiûzni magából még ezt az idegesítõ kanadan szellemet?
De a legfontosabb kérdés: Sikerül-e Tazusa nagy álma, hogy kijusson a torinói olimpiára?
Mindenre fény derül, ha megnézitek a sorozatot!
Jó szórakozást!!
U.I.: Mindenki figyelmébe ajánlom az Endinget, ami megtalálható honlapunkon is!
|