|
Csajkovszkij örök kalsszikusát dolgozza fel ez az anime bõ 1 órában. A rajzstíluson ugyan meglátszik, hogy közel harminc éve készítették, de ettõl még egyáltalán nem ronda.
A történet a többségnek biztosan ismerõs. A másik tábor kedvéért:
Siegfried herceget hamarosan megkoronázzák, azonban hogy király lehessen, választania kell magának királynõt, ezt pedig a közelgõ, bállal egybekötött koronázáson kell megtennie. A herceg naponta kilovagol a varázslatos erdei tóhoz és gyönyörködik egy csodaszép, koronás hattyúban. A hattyú minden este távozik társai közül; az ifjú egy este úgy dönt, követi a madarat.
A hosszú út végén egy sötét, komor várhoz érkezik, ahol a koronás hattyú szépséges hercegnõvé, Odetté változik. Odett elmeséli, hogy Kékszakáll három éve elment az apjához, a szomszéd ország irályához, hogy nõül kérje õt, de nemet mondott.
Kékszakáll ebbe nem tudott belenyugodni, elrabolta a hercegnõt, az országot romba döntötte, õt pedig elátkozta: csak az éj leple alatt változik vissza emberré, nappal pedig hattyúként él, hogy férfi szem ne láthassa; mert ha valaki egyszer beleszeret, az szerelme erejével megtörheti a szörnyû átkot. Kékszakáll hatalma meggyengül. És ki szeretne bele egy hattyúba? A herceg meghívja Odettet a bálra, hogy ott királynõjévé választhassa.
Kékszakáll hamarosan tudomást szerez arról, hogy a herceg szemet vetett az õ kincsére, ezért Odettet a szobájába zárja a báltól való távoltartás végett, plusz Odillel, a lányával próbál elõnyt kovácsolni a herceg Odett iránt érzett szerelmébõl.
Mellékszálként egy mókus páros "szenvedéseit" is végigkísérhetjük 
Az animében jelen vannak a klasszikus, általunk ismert és sokat használt mese-elemek, mint az embereket segítõ, beszélõ állatok, a gonosz varázsló horrortanyára emlékeztetõ vára és a nem túl eszes varázsló furfangos leánya, akinek mindig van egy-két jó ötlet a tarsolyában. Enyhén Disney-snek mondanám, mindenféle tekintetben, de legalább a szereplõk nem énekelnek... A történetet Csajkovszkij zenéi kísérik végig néhány japán szerzeménnyel megtûzdelve, a szereplõk pedig rímbe szedve beszélnek.
Bár az eredeti szöveget nem ismerem, a magyar szinkron tele van erõszakolt kín-rímekkel, amiken elõször nevet az ember, aztán elkezd fájni. Vagy hozzászokik. 
|
