Sky Girls
"2079
Ekkor tûntek fel elõször a mechanikus cella csoportok, azaz a Férgek, és megjelenésük után azonnal elkezdték az emberiség kiirtását.
2081
Az emberiség egyharmada megsemmisült a Férgekkel folytatott háború folyamán. A Föld nemzetei félretettek az egymás közötti ellenségeskedést, és egyesítették erejüket a közös ellenséggel szemben.
2083
Hiába a sok erõfeszítés, még így sem tudtak felülkerekedni a helyzeten, ezért az emberiség elhatározta, hogy használni
fogja legnagyobb pusztító erejû fegyverét. A terv sikerrel járt, a Férgek elpusztultak. De az ár, amit ezért fizettek, hatalmas volt.
Az összes fõ kontinens darabokra szakadt. A Déli Sark eltûnt, és a megmaradt földrészek több mint fele víz alá került.
Hatalmas csapás érte közvetlenül a népességet is, hiszen a katonai szolgálatra alkalmas emberek 90%-a meghalt, ami a férfiaknál a 20-as és 30-as korosztályt jelenti.
3 évvel késõbb a halottnak és véglegesen elpusztítottnak hitt Férgek ismét feltûntek, és megkezdték újra az emberek elleni támadásaikat. "
E szavakkal kezdõdik ez az egy részes anime.
Tehát a jövõben játszódik; egy meglehetõsen apokaliptikus világnézetet tár a szemünk elé. A témája hasonló a Blue Genderéhez, hiszen itt is egy élõsködõ faj szállta meg Földünket.
Mint szinte minden anime epizód, ez is kb. 29 percig tart, az elején lévõ elõzmény-ismertetõ kb. 10 résznyi információt sürít össze.
A történet középpontjában három kislány áll (Sky Girls), körülbelül tizenhárom évesek lehetnek. Eltérõ a személyiségük, elég "szokványos" módon: Ichijo Eika, a fekete hajú lány igazi vezéregyéniség. Karaktere felnõttes (ezt a szinkronizálásnál is ábrázolták, hiszen mélyebb a hangja a többiekénél). Feltételezhetõen szerelmes belé a kapitány.
Sonomiya Karen egy igazi zseni, IQ-ja 170-es. Folyton aggódik, és erõs a problémamegoldó képessége (az õ szerelme egy gépszerelõ kisfiú).
Sakurano Otoha, a "kis haramia"; a kapitány jegyzõkönyvében úgy van feltüntetve, hogy a képességei ismeretlenek. A vezetõség eléggé aggódig miatta; a harctéren minden ember nagy katonai értéket képez. Otoha egy szõke katonasrácba szerelmes, aki 5-6 évvel lehet idõsebbb nála.
A lányoknak van egy különleges védõruhája: amint a testükre kerül, 20 percig teljes védelem alatt állnak, sebezhetetlenek.
A bevetés során kis híján kifutnak az idõbõl; s ez majdem a vesztüket okozza.
Az animének gyönyörû grafikája van, hiszen 2006- ban készült. A zenén kevesebb a hangsúly, de jól illik a történethez.
12-es korhatárral illetném az ecchi kategória miatt (mert itt sem maradhat ki a kivillanó fürdõruha s lánybugyi ) , egyébként elég érdekes, szóval mindenkinek csak ajánlani tudom!
[Azért elsõsorban azoknak ajánlom , akik a különleges animéket keresik, mert a Sky Girls pont nekik való. ]
|